ÚjpestKártya program
A kártyák
Elfogadóhelyek
Jelentkezés elfogadóhelynek
Kártyaigénylés
Aktuális hírlevelünk
Kapcsolat
Hírek > Sziget – megértést és türelmet kérnek
Keresés
OK

Sziget – megértést és türelmet kérnek

2014. augusztus 8.

Tisztelt Újpestiek!

Közeledik a Sziget rendezvény, ezért ismét jelentkezünk, hogy tájékoztassuk Önöket. Az idei év nagy újítása, hogy egy héttel későbbre „toltuk” a Szigetet, így a fesztivál most augusztus 11-én indul, és 17-én éjszaka ér véget, de ugyanúgy, mint mindig, este 11-kor elhallgat majd a szabadtéri Nagyszínpad.

Az egy hét eltolódás oka az, hogy évek óta sokat kínlódtunk a nemzetközi fellépők meghívásával, s tavaly sajnos már egyértelműen kiderült, hogy egy európai fesztivál miatt – bármennyire is népszerű a világban – nem fogják megszakítani a zenekarok a tengerentúli fesztiválturnéjukat. Idén ezért úgy döntöttünk, hogy egy héttel elcsúsztatjuk a Szigetet, hogy ne essen egy időbe az egyesült államokbeli és japán fesztiválokkal. Ennek a döntésnek szerencsére látszik is az eredménye, hisz idénre sikerült lényegesen vonzóbb sztárprogramot összeállítanunk, ami tovább erősíti a fesztiválunk iránti keresletet. Az előzetes érdeklődés alapján már most kijelenthetjük, hogy idén várhatóan minden eddiginél többen látogatnak el a fesztiválunkra.
Azt talán ezen a fórumon is érdemes kihangsúlyoznunk, hogy az ismét növekvő hazai látogatók mellett a Sziget már évek óta Magyarország első számú turisztikai attrakciója, ahová több mint kétszer annyi külföldi turista látogat el, mint a Forma–1 versenyre, és ezáltal Budapestnek és Magyarországnak is komoly reklámot jelent, valamint a gazdasági hatásai is egyedülállóak. A rendezvényen több mint 9 ezer ember dolgozik azért, hogy a látogatók felhőtlenül szórakozhassanak, és eközben komfortosan és biztonságban érezhessék magukat. Több száz vállalkozásnak jelent komoly bevételeket, és a központi költségvetésnek is több mint 3 milliárd forintos bevétele keletkezik a fesztivál kapcsán.

Tisztelt Kerületi Lakos! Ugyanúgy, mint korábban, természetesen továbbra is komoly hangsúlyt fordítunk arra, hogy minél kevesebb zajterhelést okozzon a rendezvény a környező lakóknak. Mindemellett azt tapasztaljuk, a környék lakói mára már többségükben elfogadták, hogy ez a hét ugyan van, akiknek a számára kisebb-nagyobb kellemetlenségekkel jár, de közben másoknak meg ez a nyaruk legszebb része. Sajnos egy ekkora tömegrendezvényt teljesen elnémítani nem tudunk. Tisztában vagyunk vele, hogy amíg a szabadtéri nagy koncertek szólnak, nemcsak a színpadok előtt állók, de a környéken élők is hallják a zenét. Ezért is fejeződnek be a hangos programok este 11 órakor, és utána már csak limitált hangerővel, jóval kisebb események zajlanak, pont azért, mert igyekszünk mindent maradéktalanul megtenni a környék lakóinak nyugalma érdekében. Persze idén is lesznek hangfogó sátrak, limiterek, sőt már hangfogó falat is építünk a legnagyobb sátor köré. De továbbra is egész éjszaka járőröket alkalmazunk, akik figyelik, hogy nehogy túl hangosnak bizonyuljon a fesztivál, illetve a Duna mindkét oldalán, szakemberesek segítségével folyamatosan méréseket végzünk, és azonnal korrigálunk, ha bármilyen problémát észlelünk. Jelezze Ön is!

Mivel sajnos egyszerre nem tudunk mindenhol ott lenni, ezért ha mégis bármilyen problémát érzékelne, kérjük, jelezze Ön is felénk a lakossagibejelentes@sziget.hu e-mail címen vagy a 06-1 920-0676-os telefonszámon. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is lesz közvetlen a rendezvény kezdete előtt egy éjszakai hangmérés, a környező kerületek vezető tisztségviselőinek és megbízott szakembereinek a részvételével. Az önkormányzatok függetlenül tőlünk is méréseket és ellenőrzéseket végeznek, hogy biztosak lehessenek abban: betartjuk a megállapodásokat.

A parkolás és a közlekedés évek óta egy kardinális kérdés, ezért örömmel jelentjük, hogy miután megszűntek a hajógyár területén működő szórakozóhelyek, sikerült az állami vagyonkezelővel megállapodnunk, hogy kialakíthatunk a sziget túlsó oldalán egy nagyobb kapacitású parkolásra alkalmas területet. Emellett továbbra is működnek majd az eddigi parkolók a környék vállalkozói által üzemeltetve, de mindenkinek így sem jut majd hely, ezért természetesen az autósok figyelmét most is felhívjuk, hogy lehetőleg ne gépjárművel érkezzenek. Minden egyéb közlekedési módot aktívan támogatunk is. Direkt hajójáratot működtetünk a belváros és a sziget között, sűrítjük a tömegközlekedést, ami ilyenkor ráadásul éjszaka is üzemel, szerződésünk van taxitársasággal, és ingyenes bringamegőrzővel ösztönözzük, hogy minél többen érkezzenek kerékpárral. A környék biztonságát a rendőrséggel és a közterület-felügyelettel karöltve folyamatosan figyeljük, a közvetlen környék utcáit lezárjuk és biztonsági őrökkel őriztetjük, oda csak a helyi lakosok juthatnak be autóval. Természetesen a takarítást is folyamatosan elvégeztetjük, nemcsak a szigeten, hanem a környező területeken is, hiszen az a célunk, hogy minél kisebb „nyomot” hagyjunk magunk után.

Ugyanakkor őszintén be kell vallanunk: továbbra sem fogjuk tudni úgy megvalósítani a fesztivált, hogy azt észre se vegyék. Nehezebb lesz a közlekedés, nagyobb lesz a sor a közértben, hallani fogják a nagyszínpados koncerteket, és a Sziget is hetekig viseli majd a rendezvény nyomát. Ugyan mi minden tőlünk telhetőt igyekszünk megtenni a békés egymás mellett élés jegyében, de azt fontosnak tartjuk elmondani: őszintén hálásak vagyunk a körülöttünk élőknek, hogy az őket érő kellemetlenségek ellenére megértően, sőt a legtöbben pozitívan viszonyulnak a rendezvényünkhöz. Ugyanis ha a lakosság nem lenne ilyen toleráns, akkor nem sikerülhetne immár huszonkettedjére létrehoznunk az időközben már Európa legjobb fesztiváljának is megválasztott rendezvényünket.

Megértésüket és türelmüket köszönve, a Sziget Fesztivál szervezőcsapatának nevében üdvözlettel:

Gerendai Károly

forrás: ujpest.hu


Nyitólap
Jelentkezés elfogadóhelynek

ÚjpestKártya Iroda

1042 Budapest, Szent István tér 6.

telefon: +36 1 696 0006 | fax: +36 1 785 0466

Nyitva tartás:

hétfő–csütörtök 10:00–18:00
péntek 8:00–16:00

ebédszünet: 12:00–13:00

e-mail: iroda@ujpestkartya.hu

Az ÚjpestKártya igénylésüket online is megtehetik a Kártyaigénylés oldalon.

Elfogadóhelyek jelentkezése Kártyaigénylés
Letölthető dokumentumok Adatvédelem
© 2013 ÚjpestKártya