ÚjpestKártya program
A kártyák
Elfogadóhelyek
Jelentkezés elfogadóhelynek
Kártyaigénylés
Aktuális hírlevelünk
Kapcsolat
Hírek > Mi, újpestiek, képesek vagyunk nagy dolgokra!
Keresés
OK

Mi, újpestiek, képesek vagyunk nagy dolgokra!

2018. január 18.

A hagyományokhoz hűen idén is újévi fogadást tartottak a Polgár Centrumban január 11-én. Az ünnepség Wintermantel Zsolt köszöntőjével kezdődött.

 



 
A polgármester beszédében „csak” a legnagyobb eredményeket említette meg az elmúlt hét évből. Például a szakrendelő teljes felújítását, az orvosi berendezések cseréjével együtt, kiemelte, hogy önerőből lett saját uszodánk, hogy az összes háziorvosi rendelőt felújította a város, egy vadonatúj rendelő épült, hogy végre sor került a Görgey Artúr út felújítására is. A közelmúlt eredményeihez érve hangsúlyozta, az elmúlt két esztendő két nagyon jelentős, kiemelkedő győzelmet hozott. „A tavalyi évben ért célegyenesbe az új piac, az új vásárcsarnok építése. A Szent István tér teljes megújítása a legnagyobb újpesti fejlesztés az elmúlt évtizedekben. A tervezés sok éve kezdődött, de a múlt évben nőtt ki napról napra a földből az új vásárcsarnok épülete. A másik győzelem, amit múlt évben értünk el, hogy 6 milliárd forintos támogatást ítélt meg a kormányzat az UTE számára. Újpest sosem részesült még ekkora, célzott állami támogatásban.”

A legek korszaka, a legek városa 

„Mindezek a győzelmek tehát azt jelentik, azt a tanulságot kell levonnunk belőlük, hogy mi, újpestiek képesek vagyunk nagy dolgokra vállalkozni, és együtt célba érni és győzni. Idén és a következő években is szükség lesz arra, hogy higgyünk magunkban, mert nagy dolgokra vállalkozunk. (…) A XXI. században a kulturális élet is az élménypiac része, ott kell a résztvevőknek helytállni. Újpest ezen a területen sem maradhat le. Fel akarunk kerülni a minőségi kulturális élet, ha tetszik, az élménypiac térképére. Újpest ebben is tartozzon a legjobbak közé. Ezért épül meg az új vásárcsarnok tetején az új rendezvényközpont.(…) A megújulás nem csak az új épületet jelenti, hanem az egész tér új külsőt kap. Az új vásárcsarnok megnyitása után a téren még legalább egy évig építkezés lesz, ezért csak fokozatosan indul majd be az új működés. Minden hónapban lesz olyan rendezvény, amely komoly figyelmet érdemel majd, emeli Újpest rangját. (…) Ezért olyan embereket kerestünk erre a feladatra, akik nagypályán bizonyították már, hogy nem kifogást keresnek, hanem megoldást, akik megmutatták, hogy értik a mai idők nyelvét, rendelkeznek kellő felkészültséggel, ambícióval, tapasztalattal, s nem utolsósorban megfelelő kapcsolatokkal a kulturális élet, szórakoztatóipar és a média világában. És természetesen az is fontos szempont volt, hogy azokat az európai, nemzeti, polgári és keresztény kulturális értékeket képviseljék, amelyek mi is magunkénak vallunk és meg akarunk őrizni az utánunk jövő nemzedékeknek.”

Megragadva az ünnepi alkalmat Wintermantel Zsolt bemutatta Istenes Lászlót, annak a csapatnak a vezetőjét, akik munkájukkal „felrajzolják” majd városunkat az élménypiac térképére. 

Elismerés a legjobbaknak
A polgármester köszöntője után Janza Kata, EMeRTon-díjas magyar színésznő, musicalénekes műsora következett, majd a hagyományokhoz hűen az UTE Baráti Kör által alapított díjakat adták át. Az elismeréseket azokat a fiatal sportolók vehették át, akik tehetségesek, kimagasló edzéslátogatottsággal rendelkeznek, eredményesek és legalább két éve sportolnak az UTE színeiben. A díjakat Tóth András az UTE Baráti Kör elnöke és dr. Somos András az UTE és a Baráti Kör elnökségi tagja, Újpest Díszpolgára adták át. 
A díjátadó után dr. Somos András szólt a közönséghez. Beszédében kiemelte, hisz az újpestiek összetartó közösségében, bízik a vezetésben és büszke mindarra, amit városunk az elmúlt években elért. 

Az este közös koccintással és fogadással zárult. 
 
forrás: ujpest.hu


Nyitólap
Jelentkezés elfogadóhelynek

ÚjpestKártya Iroda

1042 Budapest, Szent István tér 6.

telefon: +36 1 696 0006 | fax: +36 1 785 0466

Nyitva tartás:

hétfő–csütörtök 10:00–18:00
péntek 8:00–16:00

ebédszünet: 12:00–13:00

e-mail: iroda@ujpestkartya.hu

Az ÚjpestKártya igénylésüket online is megtehetik a Kártyaigénylés oldalon.

Elfogadóhelyek jelentkezése Kártyaigénylés
Letölthető dokumentumok Adatvédelem
© 2013 ÚjpestKártya