ÚjpestKártya program
A kártyák
Elfogadóhelyek
Jelentkezés elfogadóhelynek
Kártyaigénylés
Aktuális hírlevelünk
Kapcsolat
Hírek > Kihívás Napja május 25-én!
Keresés
OK

Kihívás Napja május 25-én!

2016. május 23.

Május 25-én ismét Kihívás Napja. Ahhoz, hogy a negyedik kupát is elhozzuk, nem kell mást tennünk, mint hogy minél többen legalább tizenöt regisztrált percet sportoljunk éjfél és este kilenc óra között.

 



Újpest 2013-ban, 2014-ben és 2015-ben is megnyerte a Magyar Szabadidősport Szövetség szervezésében a Kihívás Napját és ezzel a Legsportosabb Város címet a 70 ezer fő lélekszám feletti települések kategóriájában. Ahhoz, hogy ez idén is sikerüljön, Újpest Önkormányzata egész éjszaka és nappal, városszerte sportprogramokkal vár mindenkit. Már éjfélkor Borsos Péter személyi edző, aerobiktrainer tart edzést a Babits gimiben, aztán röplabda, foci és asztalitenisz következik. Éjfél és reggel hat óra között a Halassy Olivér Városi Uszoda lakcímkártyával ingyenesen lesz látogatható. Az éjszakai sétára vágyók sem maradnak program nélkül. Az előző évekhez hasonlóan idén is lesz éjszakai gyalogtúra a Farkas-erdőben. Reggel nyolc órától pedig a Szent István téren is beindul az élet. Reggeli torna, latin fitnesz, zumba, társastánc és harcművészet-bemutatók, felsorolni is nehéz az este tíz óráig tartó sportdömpinget. A Szent István tér mellett egész nap sportprogramok lesznek a Szusza Ferenc Stadionban, az UTE Atlétikai Stadionban, a Szilas parkban, a Halassy Olivér Sportcentrumban, a BigWallban, a Hodos Tamás Budapesti Tollaslabda Csarnokban, a Tarzan™ Parkban, a Maki Játszóházban, az Aquaworldben, az Oxygenben és a Jégpalotában is. Természetesen a legkisebbek sem maradhatnak ki a programból. A Kihívás Napjához csatlakozott az összes újpesti bölcsőde, óvoda, általános- és középiskola is. 

A részletes programokról és helyszínekről a Kihívás Napja Facebook-eseményben is olvashatnak. 

Legyen idén is Újpest a legsportosabb város!

D.V.
Fotó: Várai Mihály 

További információk: Újpesti Polgármesteri Hivatal Ifjúsági, Sport, Művelődési és Oktatási Osztály 1042 Budapest, István út 14. I. 36., 37. tel.: 231-3298; 231-3101/116, 118, 216 mellék., e-mail: ifjusag@ujpest.hu
 
forrás: ujpest.hu


Nyitólap
Jelentkezés elfogadóhelynek

ÚjpestKártya Iroda

1042 Budapest, Szent István tér 6.

telefon: +36 1 696 0006 | fax: +36 1 785 0466

Nyitva tartás:

hétfő–csütörtök 10:00–18:00
péntek 8:00–16:00

ebédszünet: 12:00–13:00

e-mail: iroda@ujpestkartya.hu

Az ÚjpestKártya igénylésüket online is megtehetik a Kártyaigénylés oldalon.

Elfogadóhelyek jelentkezése Kártyaigénylés
Letölthető dokumentumok Adatvédelem
© 2013 ÚjpestKártya