ÚjpestKártya program
A kártyák
Elfogadóhelyek
Jelentkezés elfogadóhelynek
Kártyaigénylés
Aktuális hírlevelünk
Kapcsolat
Hírek > Beszámoló a Városnapokról
Keresés
OK

Beszámoló a Városnapokról

2016. augusztus 29.

A szombati koncertek és színes programok után a vasárnap is bőven tartogatott érdekességeket és sztárfellépőket.

 



Címkék: 
Városnapok
A Batyu színház bábelőadásával indult a nap, de a színpadi produkciók melletti kiegészítő programok egész nap várták a látogatókat. Aki a mozgáshoz vagy az ügyességi feladatokhoz kapott kedvet, az a Sportos Újpest keretén belül próbálhatta ki, a színpadon pedig három különböző időpontban három különféle táncot is láthatott, a balettől kezdve a Gördülő Tánccsoport bemutatójáig. 

Ami az előadókat illeti, igazi sztárvendégek érkeztek vasárnapra. Kozsó és az Ámokfutók, a Kozmix, valamint a Piramis, ha lehet, minden eddiginél több látogatót vonzottak a térre, estére minden dallá változott. 

Nosztalgia és nyílt nap 

Rendkívül nagy érdeklődés övezte a Városnapokon minden évben közlekedő, Újpestet bejáró nosztalgiajáratot is. A tűzoltóság kétnapos nyílt napján a korábbi évekhez hasonlóan a kisebbek kipróbálhatták a fecskendőt, és mindenki megtekinthette a tűzoltóautókat – ezúttal természetesen belülről is. 

MOA
 
forrás: ujpest.hu


Nyitólap
Jelentkezés elfogadóhelynek

ÚjpestKártya Iroda

1042 Budapest, Szent István tér 6.

telefon: +36 1 696 0006 | fax: +36 1 785 0466

Nyitva tartás:

hétfő–csütörtök 10:00–18:00
péntek 8:00–16:00

ebédszünet: 12:00–13:00

e-mail: iroda@ujpestkartya.hu

Az ÚjpestKártya igénylésüket online is megtehetik a Kártyaigénylés oldalon.

Elfogadóhelyek jelentkezése Kártyaigénylés
Letölthető dokumentumok Adatvédelem
© 2013 ÚjpestKártya